A tankönyvrendelet visszavonását kéri a PDSZ

Forrás: Eduline
Megjelenés: 2014. április 14.
Szerző: MTI


Forrás: MTI / Koszticsák Szilárd

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vasárnapi közleménye szerint a rendelet felülírná a nemzeti köznevelésről szóló törvény tankönyvválasztás szabadságáról szóló fejezetét. Mendrey László, a PDSZ elnöke a közleményben azt is hangsúlyozta: nem vitatják, hogy meg kell újítani a tankönyvválasztékot, “ez azonban nem valósulhat meg a szakma véleményének figyelmen kívül hagyásával, kizárólag politikai akarat mentén”.

Az intézményeknek április 30-ig van lehetőségük a tankönyvigényeiket eljuttatni a Kellóhoz. Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendelés némiképp megváltozott rend szerint zajlik idén, tájékoztatót küldtek az iskoláknak, és bíznak benne, mindenki tudja, mi a feladata.

Kiemelte: az állam sokkal nagyobb felelősséget visel a tankönyvellátásban és az előállításban. Kevesebb, de garantáltan jó minőségű könyvekből tudnak választani az iskolák, és jóval olcsóbbak lesznek a kiadványok – tette hozzá az államtitkár a csütörtöki sajtótájékoztatón.

oktatásirányítás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>