Hadd döntsük el mi! – Középiskolások az oktatásról

Forrás: Magyar Narancs
Megjelenés: 2013. június 13.
Szerző: Kóbor Andrea

Láttuk, milyen az oktatás baloldali kormány idején, látjuk, milyen jobboldali alatt, de azt még sosem láttuk, milyen lenne, ha az érintett középiskolások igényei alapján alakítanák ki. Most egy pályázat keretében megmondták és megmutatták.

„Ha a döntéshozók megkérdeznék és figyelembe vennék a véleményünket, akkor biztosan teljesen más lenne az oktatás” – mondja Szabó Levente, a tökéletesiskola-álmodási verseny nyertes csapatának tagja, a Keszthelyi VSZK 10.-es diákja. Szerinte ez nem is lenne olyan bonyolult: kérdőíveket lehetne kitöltetni a diákokkal, vagy a miniszterek néha elmehetnének egy-egy iskolába, hogy lássák, mi a valós helyzet.

Az X Kommunikációs Központ a LájkSuli pályázatban arra kérte a középiskolásokat, hogy mondják el a véleményüket, álmodják meg és építsék fel saját tökéletes iskolájukat – a Facebookon, ahol amúgy is rengeteg időt töltenek. 46 csapat, vagyis majdnem 150 középiskolás vett részt Barcstól Miskolcon át Békéscsabáig; a többség Budapesten kívülről és szakközépiskolákból. Az oldalak április közepétől május közepéig voltak aktívak: videókat forgattak, animációkat készítettek, posztoltak – így adtak a középiskolások konstruktív kritikát a jelenlegi rendszerről.

A projekt vezetőjeként egészen meglepő volt, hogy a srácok milyen jól használják a web 2.0 adta lehetőségeket, sokkal jobban, mint az én generációm, a mostani huszonévesek. Sokkal jobb videókat forgattak, mint mi, szervezők, volt, aki animációt is gyártott, a közönségdíjas csapat pedig ezer fölötti lájkot gyűjtött négy hét alatt – egy elképzelt iskola oldalának. Fontos lenne továbbfejleszteni ezeket a képességeket már az iskolában, hiszen értékes tudást jelenthetnének a munkaerőpiacon, de az ötlet elég utópisztikus, amikor a tanárok nagy része nem is hallott a Facebookról. Pedig ez a pályázat is megmutatta: lehet értelmes és hasznos célokra használni a közösségi oldalakat.

A pályázat elején féltünk a szélsőséges megnyilvánulásoktól, a gyűlölködő, kirekesztő vagy szexista tartalmaktól, kommentektől. De semmi ilyesmi nem történt, minden csapat szofisztikáltan és kreatívan fejtette ki a véleményét, a felnőtteket a Facebookon jellemző „trollkodó” vagy gyűlölködő mentalitás egyáltalán nem jelent meg a játékban.

A pályázatból nehéz általános képet festeni arról, hogy milyen iskolát tartanának ideálisnak a mostani középiskolások, hiszen sokan sokfélét álmodtak. Ez nem csoda: attól még, hogy egykorúak, nem azonos a véleményük. Rájuk még nem jellemző a felnőtt-társadalom szélsőséges kettéosztottsága: konzervatív és liberális oktatási modellek helyett a skála minden pontját lefedték az elképzelt álomiskolák.

Tévhit, hogy a tanulók teljesen liberális iskolát csinálnának, szabályok nélkül. A mi tapasztalataink szerint épp ellenkezőleg: a legtöbben elismerték, hogy kellenek szabályok, kellenek számonkérések, a kérdés csak az, hogy milyen formában és kik döntenek róluk – erre pedig elég jó alternatívákat adtak.

Volt több olyan csapat, amely iskolatanácsot tervezett: a szabályokat és a döntéseket a tanárok és a diákok közösen hoznák egy nagy fórumon (itt igazgatóra sincs szükség). Mások szerint viszont fontos, hogy a szabályokat a tantestület hozza – de az igazgató személyébe a legtöbb diák bele akar szólni.

Mindnyájan sokkal nagyobb szabadságot és több választási lehetőséget szeretnének az iskola keretein belül. Pontosan látják, milyen nehéz helyzetben vannak a tanáraik, és hogy sok, gyors és átgondolatlan változás történik az oktatásban, de az államosításból nem sokat érzékeltek. A felsőoktatást érintő elvonások és bizonytalanság miatt dühösek, nagyobb biztonságot és több kiszámíthatóságot szeretnének.

A tananyag minél részletesebb központi meghatározásával szemben a diákok sokkal nagyobb szabadságot szeretnének abban, hogy mit tanuljanak. Nem értik, miért kell mindenkinek sok évig bioszt és kémiát tanulnia, azoknak is, akik kifejezetten humán irányba mennének. Sokan írták, hogy az ő ideális iskolájukban sok szakirány lenne, a művészeti, a sport, a humán és a reál szakirányok igénye sok csapatnál megjelent. De volt olyan iskola is, melynek diákjai egyáltalán nem határoznának meg központi órarendet, „a diákok évfolyamok szerint megkapják, hogy melyik tantárgy minimum hányszor kell hogy szerepeljen az órarendjükben, és vannak faktoriális órák, amiket ők választhatnak ki annak megfelelően, hogy őket melyik érdekli”.

Ha új tantárgyat vezetnének be, az „életszagú” óra lenne, mint a pénzügyi vagy jogi ismeretek. Színes szakkörpalettát terveztek a csapatok, a zumbától kezdve a fotós, filmes, színjátszós, graffitis foglalkozáson és az összes sporton át a divatig és az autószerelésig mindent kitaláltak, amivel a szabadidőt el lehetne tölteni a suliban. Hasonlóan színes volt a táborok palettája: vízitúrák, sítáborok, külföldi nyelvtanfolyamok és így tovább.

„Szerintem a mindennapos tesióra bevezetése jó dolog, ha végignézek az iskolatársaimon, elég sok a finoman szólva tespedt diák. Csak a bevezetése túl hirtelen volt – ahogy sok más intézkedésnek is –, és a legtöbb iskolában nincs elég tesiterem, többször láttam például, hogy az ötödikeseket lépcsőztetik. Ez így viszont nem jó” – mondja a győztes csapat egy keszthelyi diákja, de több másik csapat is bevezetné a mindennapos testnevelést az iskolában.

A csapatok saját iskolarádiót, suliújságot, mások tévét is terveztek, a csengő helyére pedig dj állítaná össze a napi zeneszámokat, ami egy igazán egyszerű és szívderítő ötlet, hiszen valószínűleg már az óra végén is összerándul a gyomra a srácoknak, amikor felcsendül tízezredszerre az Örömóda vagy valami hasonlóan korszerű zenemű. A kezdést többen 9-re vagy még későbbre tolnák.

Valószínűleg nem érzik magukat túl nagy biztonságban a diákok a suliban, mert többen is kártyás vagy ujjlenyomat-leolvasós beléptetőkaput terveznének az iskolába, ahol a portás felügyelné, hogy ki tartózkodik éppen az épületben. Egy csapat a biztonság érdekében az iskola épületébe buliszárnyat is tervezett, hogy ne a veszélyes belvárosi helyekre járjanak bulizni a fiatalok.

Az erkölcstan a legtöbb csapat szerint nem rossz ötlet, de nem kéne kötelezőnek lennie, a hittannak meg pláne nem. A győztes csapat, a TIEV csapata például nem tenné kötelezővé a hittant, de alapismereteket oktatna minden nagyobb vallásról, és megünnepelné az összes vallás nagyobb ünnepeit, nem csak a keresztény vallásokét.

A második helyezett és egyben közönségdíjas békéscsabai csapat, a Széchenyi István Akadémia, vagyis SZIA megálmodói szerint „az erkölcstant kötelezően oktatni kell és szükséges, de nem külön erre szánt órán”. Szerintünk minden tanárnak úgy kell oktatnia, hogy módszerei, viselkedése tükrözzék a „jó” erkölcsöt (ami persze relatív). Egy másik csapat szerint: „Vallási identitást kisgyerekekre nem kéne ráerőltetni, fontosabb dolgoktól venné el a hangsúlyt.”De ellentétben sok felnőttel, szakértővel, akik tudni vélik, milyen a mindenki számára ideális oktatás, a középiskolások felismerték: „Ráadásul akárhogy is szeretnénk, nem tudunk olyan tanítási módszert kitalálni, hogy azzal mindenki maradéktalanul elégedett legyen. Így csak próbálkozhatunk, próbálkoznunk kell.”

A szerző az X Kommunikációs Központ munkatársa.

szakmai

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>